Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Margaret Atwood 1985-ben kiadott könyvéből készített sorozatot a Hulu, idén az eddigi legjobbat.
„A Handmaid's tale két dolog miatt képes olyan a nyomasztó és a valósághű légkört teremteni, mint a Broadchurch. Egyrészt nagyon erősek benne a színészek, a főszereplő Offredet alakító Elisabeth Moss generációja egyik legnagyobb tehetsége. Hiába kitalált a környezet, a totális diktatúra embertelensége, és az erre adott reakciók az extrém és a hétköznapibb jelentekben is valóságosnak tűnnek a jó színészek miatt.
A másik dolog, ami miatt a Handmaid's tale igazán erős, hogy a világa ugyan kitalált, de nagyon is a mai valóságból épül, tulajdonképpen némi csavarral mai társadalmi, politikai folyamatokra reflektál. Egyáltalán nem kell az Egyesült Államokig nézni ahhoz, hogy az ember riasztó politikai környezetet lásson: államilag vezényelt bűnbakképző propagandát, a más véleményen lévők árulóvá, ellenséggé bélyegzését. A világon nagyon sok helyen – naná, hogy Magyarországon is – megfigyelhetők azok a folyamatok, amelyek Atwood disztópiájának jellemzői. Ezért is olyan fullasztó élmény ez a sorozat.”